Zsebre megy 1.rész – mennyi az annyi grafikuséknál

Minap egy internetes csoportban feltettem egy kérdést (mindegy most, hogy mi volt az), amire jó néhány grafikus kolléga annyira elragadtatta magát, hogy szinte már-már ráncigálni kezdték egymás avatarjainak a frizuráját.

Mi is lehetett volna az összezendülés témája, mint a pénz. A kérdésem nem erre irányult, de sikerült kilyukadniuk eme amúgy egyáltalán nem lényegtelen dolognál: mennyiért is dolgozzon egy grafikus, azaz hogy menyit kell(ene) fizetnie egy munkáltatónak vagy megrendelőnek bármilyen grafikusi munkáért?

Mielőtt azonban rátérnénk a száraz számtanra, nézzünk körül egy kicsit, mik is befolyásolják egy grafikusnak az órabérét, jutalékát vagy egyáltalán a renoméját.

Grafikus kontra grafikus

A grafikus szakma fogalma az elmúlt években/évtizedben igencsak kibővült: ma már nemcsak azokat hívjuk grafikusoknak, akik rajzolnak, festenek (szabadkézzel vagy számítógépen), esetleg sokszorosító grafikai eljárásokban jeleskednek, hanem azokat is, akik termékek csomagolását, dizájnját valósítják meg, reklámok arculatát találják ki vagy éppen webes felületek kinézetét álmodják meg stb. Szóval elég széles az a terület, ahova ma be tudunk zsúfolni minden grafikust, akik pedig néha igencsak eltérő területeken dolgoznak. Ez már csak azért is lényeges dolog, mert nem mindegy hogy valaki karikatúrát rajzol, vagy egy cég arculatát tervezi, merthogy árban igencsak nagy lehet a szórás a kettő között, hogy csak ezt a két példát említsem.

És sajnos azt kell mondjuk, hogy a grafikus gyűjtőnév alá most már olyanok is becsatlakoztak, akik valamilyen szinten elsajátították egy grafikai program használatát és kinevezték magukat grafikusnak, tovább higítva a szakmát, holott a grafikához sajnos az általános szépérzéken túl nem sok közük van. Ezzel senkit sem megbántva sajnos a helyzet itt tart. Nyilván más a dolog akkor, ha valakinek tehetsége van hozzá – vagy éppen papírja 🙂

Ma olyannyira túltelített ez a szakma, hogy ha meghirdetnek valahol egy grafikusi állást (értsd ezalatt: általában reklám- és dizájnfeladatokra), akkor percek (!) alatt több tucatnyian jelentkeznek rá az ország minden szegletéből.

De nemcsak itthon van rengeteg grafikus. Egy érdekes és egyben megdöbbentő adat is egyben:

Indiában több mint 5 millió (!) grafikus tengeti életét.

Azért csak tengeti, mert az ottani fizetések nem éppen álomgázsiknak számítanak. Hogy miért is lényeges az indiai grafikusok száma? Hiszen mondhatnánk, messze van az az ország, meg aztán amúgy is sokan vannak arrafele… Csakhogy ezeknek az embereknek az elég nagy hányada az interneten keresi meg a betevőjét, azaz internetes munkaközvetítő oldalakon keresztül a világ minden tájára bedolgoznak online. És mivel az otthoni árakon vállalják az interneten is a munkákat, ezért aztán nagyban lenyomják a grafikusi órabéreket. Magyarán könnyűszerrel el tudnak nyerni szinte bármilyen munkát egy másik, magasabb órabérhez „szokott” grafikus elől.

Mindezek ellenére naponta tucatszám jelennek meg állásajánlatok (itthon is) grafikusi pozíciókra, a munkáltatók pedig bőven válogathatnak a munkaerő között, mivel úton-útfélen grafikusokba botlik az ember. Az eredmény: a nagy kereslet (ahogy Indiában is) lenyomja az árakat, jelen esetben a grafikusi béreket.

Berögzült sztereotípiák

A legelső dolgok egyike, amire egy kisgyerek használja a kezét (az orrtúráson túl), hogy elkezd firkálgatni, színezni, vagyis elkezd rajzolni. Ezt csinálja az oviban, majd az iskolában is, aztán a házfalakon, és egyéb helyeken is ott „felejti” a kézjegyét. Mindenki rajzol már kisgyerek korától kezdve, azaz általánosan elfogadottá vált és tényként rögzült a társadalomban, hogy mindenki tud is rajzolni. És ez nyilán igaz is valamilyen szinten. A probléma ott kezdődik, hogy ha egy megrendelőben ez a múltbeli sztereotípia üti fel a fejét és egy általa magasnak vélt árajánlatra az a reakciója, hogy 'mi kerül ennyibe ezen, hiszen ez csak egy rajz, és rajzolni mindenki tud?'

Ezek a sztereotípiák nagyban meghatározzák a szakma megítélését is. A „hiszen rajzolni mindenki tud” álláspont pedig megmutatkozik a kifizetett bérekben, amik sok esetben jóval elmaradnak az elvárttól. Egy grafikus munkafolyamata legtöbbször nem olyan látványos, mint pl egy kőművesé (minden tiszteletem az övéké), hiszen míg egy kőműves egy nap alatt felhúz egy falat, addig a grafikus „csak” egy A4-es lapot rajzol meg, vagy „csak” 4-5 fájlt készít el és ment le a gépére. Nincs az a látványossága, mint más szakmáknak. Kivétel persze ez alól is van, de általánosságban ez a jellemző.

Írásom elején említett posztban a kommentelők olyan feketén (kétkezi szak)munkát vállalókat hoztak fel ellenpéldáknak, akik néhány órás munkájukkal amúgy a grafikusi átlagórabér sokszorosát (!) kérik el ügyfeleiktől, azok pedig szemrebbenés nélkül ki is fizetik őket. Számla nélkül. Ezzel szemben egy grafikus sokszor kénytelen jóval lejjebb adni az árajánlatán, ha meg is akar élni a szakmájából. Sajnálatos módon ez nemcsak grafikusi körökben van így, hanem más szakmákban is. És nyilván az éremnek van az az oldala is, ahol jól fizetett grafikusok dolgoznak, szerencsére ilyenek is vannak.

Képügynökségek korát éljük

Az elmúlt közel egy évtizedben ún. képügynökségek jelentek meg az interneten, amely cégek rengeteg képet, illusztrációt árulnak portálaikon. Míg régebben az újságok, kiadók helybeli, de legalábbis magyar fényképészektől, grafikusoktól rendeltek képeket, addig az újonnan feltűnt képügynökségek révén most már sokkal olcsóbban hozzá tudnak jutni szemléltető anyagokhoz, tulajdonképpen töredékáron. Ezáltal rengeteg szabad kapacitás szabadult fel (kényszerből) a grafikusi oldalon is.

Csak egy példa arra, hogy nagyságrendileg milyen áron lehet ma hozzájutni szabad felhasználású képekhez: az egyik legnagyobb képügynökségnél egy darab kép ára (előfizetést véve alapul) kevesebb, mint 100 Ft (!). Ugyanezért a képért egy grafikus részére minimum 5.000 Ft-ot illene fizetnie az újságnak, ha tőle rendelné meg az illusztrációt és nem a képügynökségtől. Úgy érzem, látható a differencia.

A helyzet onnantól válik tragikomikussá, hogy az ügynökségek azokat a képeket, amiket eladnak kiadóknak, magazinoknak, de akár magánszemélyeknek is, (természetesen) maguktól a művészektől (fotósoktól, grafikusoktól) veszik meg. Hogy mennyiért? Megint csak az előbb említett képügynökség árait alapul véve: egy darab eladott képért a grafikus részesedése alig 25 cent (!), vagyis kb 50-60 Ft (!). Magyarán ha közvetlenül a kiadónak adná el a munkáját az iménti grafikusunk, 100-szoros lenne a haszna, de jelen esetben 100-szoros a (potenciális) vesztesége.

Pedig grafikusunknak ugyanannyi munkája van benne, akár egy kiadónak adja el a munkáit, akár egy képügynökségen keresztül. Megrendelői oldalról viszont érthető a hozzáállás: inkább ügynökségtől vesznek képet, mint magától a grafikustól rendelik meg.

A piac is közbeszól

Egyik kommentelő – amúgy teljesen jogosan – vetette fel a problémát, hogy pl egy újság miért nem tud korrekt árat fizetni a grafikusoktól megrendelt képekért. Bár köztudottan dübörög a gazdaság 🙂 , mégis valamilyen oknál fogva nem mennek annyira egyes kiadványok, amennyire elvárható lenne. (Most eltekintünk egyes kiadók irreálisan nagy haszonkulcsától, ami egy-egy kiadványon keletkezik nekik) A kevesebb értékesített példányszámból pedig következik, hogy a kiadványba bedolgozóknak sem „esik le” annyi, mint kellene. Bár létezik egy központi hivatalos grafikusi árlista, de véleményem szerint – legalábbis manapság – nincs az a grafikus, aki a szerint árazná be a munkáját. Ennek az árlistának az árai ui. nagyon jól mutatnak papíron, de sajnos nagyon is elrugaszkodottak a valóságtól, jelesen attól, hogy nincs az a megrendelő, aki megfizetné az abban feltüntetett árakat.

Csakis legálisan

A grafikusok egy része ún szabadúszó, ami azt jelenti, hogy nem mint alkalmazott dolgozik valamelyik cégnél, hanem – főleg – mint vállalkozó keresi meg a mindennapi kenyerét. És valljuk be, sokszor sokuknál még ez utóbbi is nehézségekbe ütközik. Bár a grafikusi szakmának vannak jól, jobban fizető szegmensei, de általánosságban elmondható, hogy nem az a húzóágazat, ami csak úgy ontja magából a csillagászati fizetéseket.

Ugyanakkor mint minden vállalkozónak, a vállalkozó grafikusnak is be kell fizetnie a járulékokat, adókat stb, ahhoz pedig elég sokat kell néha rajzolni, hogy ne csőd legyen a dolog vége. Sajnálatos módon a számlaadás nem mindenhol elterjedt manapság. Szerencsésebb helyzetben vannak azok a grafikusok, akik alkalmazottként dolgoznak, bár ott a számolatlan túlórák mennyisége jelenti az árnyoldalt.

Összesítés

Természetesen ez egy ennél jóval nagyobb téma, sokszorta több összetevővel, mint azt felvázoltam. Arra viszont remélhetőleg rá sikerült világítanom, hogy egy grafikus árszabása sok mindentől függ, kell hogy függjön és nem feltétlenül magasak egy-egy árajánlatban megjelenített árak. Persze minden viszonyítás kérdése.
A következő részben áttekintjük, mennyi is az annyi: milyen munkának mennyi az ára, vagyis mennyivel számoljon az ember, ha épp ő a megrendelő.

Ha szeretnél hasonló bejegyzéseket olvasni vagy értesülni egy-egy újabb projektemről, ne feledkezz feliratkozni a blogbejegyzéseimre!
Szép napot!

 

Képek: pixabay

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..